Joca Vujić

 Bár a múzsák – a közhiedelem ellenére – a háború alatt sem szoktak teljesen elhallgatni, tény, hogy Dudás Andor további fáradozása (ezúttal Fábri Jenő plébánossal, a későbbi helytörténésszel és néprajzi gyűjtővel „szövetkezett”) is sikertelennek bizonyult.

 Igazi áttörésre csak a II. világháború után került sor: Vajdaság Autonóm Tartomány Közművelési Osztályának 1946. november 2.-i keltezésű átirata értelmében Zentán is városi múzeum megalapítását látták elő. A következő évben Lazar Kragujević ált. isk. tanárt nevezik ki múzeumi megbízottnak, aki hozzálátott a múzeum megszervezéséhez. Az ünnepélyes intézményavatásra 1949. június 12-én került sor a Vuk Karadžić utca 1. sz. épületében. Ekkor nyílt meg az első állandónak tekinthető kiállítás is, amelyen 243 régészeti, történelmi, néprajzi tárgyat, ősállatkövületet és kitömött madarat mutattak be. A múzeum ingerenciája ebben az időszakban a zentai és óbecsei járásokra terjedt ki. A tárgyak begyűjtése szakszerűtlen, a gyűjtőmunkát területi megbízottak (elsősorban tanárok, tanítók) végezték volontőrként. 

A zentai múzeum hőskora az ötvenes-hatvanas évekre tehető; a feladatokat továbbra sem képzett szakemberek látják el, de feltűnnek a szakma iránt igazán elkötelezett személyek – Katona Pál, mindenekelőtt pedig Tripolsky Géza (1964-től 1977-ig megszakítás nélkül az intézmény igazgatója) – akik jelentősen hozzájárultak a múzeum profiljának kialakulásához. Ennek értelmében a komplex jellegen belül egyre nagyobb hangsúlyt kapott a néprajzi gyűjtemény, mivel pedig az 1952-ben művésztelep is kezdettől fogva a múzeumhoz kötődött, a képzőművészeti gyűjtemény is felértékelődött. Bár ebben az időszakban – az óbecsei múzeum megalakulásával – a zentai múzeum gyűjtőterülete leszűkült, jelentősége neve ellenére (városi) továbbra sem csak lokális (sőt hatásköre a néha értelmetlen törvényes rendelkezések ellenére is még mindig Zentán kívül Magyarkanizsa és Törökkanizsa községekre is kiterjed).

Tripolsky Géza

 A múzeum 1970-ben költözött véglegesnek mondható, mai helyére, a műemlék jellegű Szent István plébánia épületének egyik szárnyába, ahol ettől kezdve 722 m²-nyi területtel „gazdálkodhatott”; 1972-ben az épület mellett felépült egy ma is korszerűnek mondható képtár (256m²); 1974-ben –  többek között neves magyarországi néprajzkutatók segítségével – megnyílik az állandó kiállítás; ennek egy részét, a zentai csatát 2002-ben, az őslénytani és régészeti kiállítást pedig 2004-ben újítottuk fel, s folyamatban van a néprajzi rész felújítása is, amely a jövőben is a halászatot, földművelést és állattenyésztést, valamint egyes mesterségeket mutatná be.

 A Plébániapalota 1907 és 1908 között épült a Fő téren, Berzenczey Domokos (1879–1939) városi mérnök tervei alapján, neoreneszánsz manírban. Ezen belül alakították ki 1929-ben a Szent István-szükségkápolnát a leégett, illetve a még fel nem épített templom pótlásaként. A kápolnában található Barabás Miklós (1810–1898) ismert festő három oltárképe is 1845-ből, melyek külön érdekessége, hogy az 1911-ben leégett főtéri Szent István katolikus templomból mentették ki őket.

 A múzeum többször változtatott nevet (Népmúzeum, Városi Múzeum); ma nevében ugyan Városi Múzeum, jelentőségénél fogva több annál, hiszen leggazdagabb gyűjteménye, a néprajzi zömmel a szűkebb, illetve tágabb régió magyarságának népéletéhez kötődik, annál is inkább, mert a múzeum komoly néprajzi műhelymunkát végzett mind a tárgyi, mind pedig a szellemi néprajzi örökség begyűjtésében, olyan személyek közreműködésével, mint a már említett Tripolsky Gézán és Fábri Jenőn kívül Bodor Géza, Burány Béla, illetve Bodor Anikó voltak. A szisztematikus gyűjtő- és feldolgozómunka eredményeként több gyűjteményes kötet jelenhetett meg, illetve a kilencvenes években itt jött létre a vajdasági magyar népzenetár (ma a szintén zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozása alatt van), elsősorban Bodor Anikó etnomuzikológus fáradozásai nyomán; ugyanő folyamatosan készíti elő a Vajdasági magyar népdalok köteteit.

 Az intézmény alapítója és fenntartója Zenta község. 1977 óta a Thurzó Lajos Közművelődési Központ keretein belül működik, viszonylag nagy önállósággal, különösen a tevékenységek tervezését, illetve lebonyolítását illetően; távlati stratégiájában a néprajzi gyűjtemény további gyarapítása és feldolgozása szerepel továbbra is elsőrangú feladatként, lehetőség szerint kiterjesztve a munkát nemcsak a régió, hanem az egész Vajdaság-Délvidék magyarságának népéletére.

Fontosnak számít még a zentai művésztelep egykori jó hírnevének visszaállítása, valamint a zentai csata emlékének, a hozzá fűződő hagyományoknak az ápolása.

Múzeumunk könyvtára szakkönyvtár, megközelítőleg 7000 könyvvel és folyóirattal rendelkezik.  Állománya magyar és szerb nyelvű, s mellette angol, német, francia és latin nyelvű könyvek is gazdagítják.

Kiemelkedő a néprajzi könyvek gyűjteménye, felölelve a tárgyi néprajzi és a folklóranyagot. Szintén nagy számban megtalálhatóak a történelmi, régészeti és képzőművészeti könyvek, kisebb számban biológia, földrajz, numizmatika és más segédtudományok tematikus könyvei.

Hazai és a magyarországi múzeumok illetve más intézmények, levéltárak, egyetemi tanszékek kiadványai, évkönyvei, szaklapjai, állandó és időszakos kiállításainak katalógusai teszik gazdagabbá és egyedivé könyvtárunkat.

Kiemelkedő még a helyismereti gyűjtemény a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre, illetve a Thurzó Lajos Közművelődési Központ kiadványaival. A zentai helytörténet-kutatók munkái mellett megtalálhatók itt a Vajdaság különböző területein tevékenykedő helytörténészek, közírók munkái is.
Külön kincsnek számít a régi könyvek gyűjteménye, amelyek a gimnázium 1945 után felszámolt tanári könyvtárából, illetve magánkönyvtárakból kerültek a múzeumba.